Teriyaki csirke, párolt brokkolival és kurkumás rizzsel

Teriyaki csirke, párolt brokkolival és kurkumás rizzsel

Az utóbbi napokban nagyon sokat beszéltem erről a fogásról, így kicsit utána nyomoztam a történetének. Egyes feljegyzések szerint, Hawaii-on letelepedett japán bevándorlók készítették el először a mai is ismert Teriyaki szósz első változatát. Ananász levet kevertek szója szósszal. Azóta azért az ananász már lemaradt, de az íze kiváló.

Hozzávalók

  • A hús és a szósz
  • 1 kg csibemell, kicsontozva

  • 110 g barna cukor – lehet helyettesíteni mézzel

  • 2 evőkanál keményítő

  • 120 ml szójaszósz

  • 4 evőkanál borecet

  • 4 gerezd fokhagyma

  • 1 teáskanál apróra vágott vagy reszelt gyömbér

  • A brokkoli
  • 1 fej brokkoli rózsáira szedve

  • 50 g vaj

  • fokhagymapor

  • A rizs
  • 400 ml rizs

  • 600 ml langyos víz

  • 1 evőkanál olaj

  • 1 teáskanál őrölt kurkuma

  • bors

Elkészítés

  • A csirkehúst apró kockákra szeletelem, forró olajon elkezdem sütni, csakis ekkor sózom és borsozom. Egészen addig sütöm, míg aranybarna színű nem lesz.
    Míg a csirke készül, összekeverem a szószt. Apróra vágom a fokhagymát, a gyömbért, egy kisebb tálba teszem, majd hozzáadom a szósz többi hozzávalóját is, és jó alaposan átkeverem. Amint a csirke elkészült, ráöntöm a szószt – mielőtt ráönteném, átkeverem, mert a keményítő lerakódik az oldat aljára – visszaveszem a hőfokot és sűrűsödésig főzöm. Kész.
  • A brokkolit knédlifőzővel előpárolom, nagyjából 10-15 perc kell ehhez. Ha kész, egy serpenyőben vajat olvasztok, majd ezen átpirítom a brokkolit, közben megsózva es fokhagymaporral megszórva. Ez a pirítás nagyon rövid ideig tart, maximum 3-4 percig, magas hőfokon.
  • A rizst átmosom, lecsepegtetem. Olajat forrósítok egy edényben, ezen pirítom a rizst és hozzáadom az őrölt kurkumát. A kurkuma csakis zsiradékon oldódik, ezért kell az olajos rizsre önteni. Ezután jöhet a rizs mennyiségének 1 és félszerese vízből, ráöntöm a rizsre, sózom, borsozom, csökkentem a hőfokot, lefedem, és addig főzöm, míg a folyadék nagyja el nem párolog. Néha megkeverem a riszt, ne égjen le. Ha elforrt a hozzáadott folyadék több, mint háromnegyede, leveszem a tűzről, és hagyom pihenni a riszt. Ilyenkor szívja magába a fennmaradó folyadékot, ilyenkor puhul a rizs.
  • Ilyen egyszerű ez a fogás, készítsétek el, kísérletezzetek a recepttel, nem fogjátok megbánni. 😉

Tippek

  • A cukor helyettesíthető mézzel is, viszont javaslom, hogy picit több mézet tegyetek a szószhoz.
0 0 votes
Article Rating
 
Subscribe
Visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments